Kedves biciklisek! Amit csináltok az gáz! – Dezse vű
Kereszténypárti, konzervatív értékrendeket képviselő szuper videójáték jött ki a napokban, amit nem is értem hogy engedtek meg a WOKE feministák. Közben az amerikai katonák a szivárványos Pride-zászló előtt tisztelegnek. A nyugat legnagyobb ünnepét pedig kisiskolásokra is rákényszerítették, nem tudom mit tennétek ti, ha a gyerekeiteket túlsúlyos, nőnek öltözött férfiak manipulálnának iskolában
A cancel culture már a spájzban van
A baloldal válsága már az utánpótlás terén is tettenérhető, nem véletlen hát, hogy amerikai mintára idehaza is a közepesen tehetséges, ám annál felkapottabb színészekkel próbálják előadatni politikai agendájukat. Ennek egy újabb felvonását adta elő Nagy Ervin, aki Rákay Philippel került szóváltásba. A mindig független, mindig, mindenhez (is) értő most is megszakértették a világ nagy dolgait, természetesen mindentől függetlenül.
Brüsszelben kitalálták hogyan szorongathatják meg a renitens tagállamokat
Brüsszelben a jogállamiság bajnokai a tagállamok ellenkezésének ellenére átnyomták a kötelező betelepítési kvótát, amelynek következtében ezentúl azoknak a tagállamoknak is tömegesen kell bevándorlókat befogadniuk, akik nem értenek egyet az EU erőszakos bevándorláspárti politikájával.
Create your
podcast in
minutes
It is Free