A szerzővel Beczner Barbara beszélget. Közreműködik: Dóczy Péter színművész. Tolmács: Kovács Ottilia
Aki Ollikainen (sz. 1973) finn író Éhségév (Nälkävuosi) című első regényével szinte berobbant a finn irodalmi életbe. A regény az utolsó nagy finnországi éhségévek idején, 1867 októbere és 1868 májusa között játszódik. A történet középpontjában egy szegény zsellércsalád áll, az anya haldokló férjét hátrahagyva elindul két kisgyermekével koldulni a zord tél kellős közepén, mert nem lát más lehetőséget a túlélésre. Vándorlásuk során sokféle emberrel és sokféle emberi reakcióval találkoznak, szemlélőként vagy elszenvedőként megismerik a nyomor, a nélkülözés, a kiszolgáltatottság szinte teljes skáláját, tapasztalnak segítőkészséget és önzést, szolidaritást és annak hiányát, együttérzést és aljasságot. A történet túlmutat a finn történelmi kereten, üzenete örök és egyetemes, hiszen háborúk, természeti katasztrófák, éhség, járványok – mint az immár két éve tartó koronavírus-világjárvány vagy a 2022-ben kitört orosz-ukrán háború – és az ezek nyomán bekövetkező népvándorlások és tragédiák végigkísérték az emberiség egész történelmét, és napjainkban is jelen vannak. A megjelenést (2012) követően a könyv elnyerte a legnagyobb finn napilap, a Helsingin Sanomat irodalmi díját, olvasói közönségdíjban részesült, jelölték az év könyvének járó Finlandia-díjra, és a Nemzetközi Booker-díj ún. hosszú listájára is felkerült. Eddig több mint tíz nyelvre fordították le.
A Polar Kiadó programja.
A beszélgetés a 2022-es őszi Margó Fesztiválon hangzott el.
Tisza Kata: Szakáll Péter illúziói // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Budapest főpályaudvar – A Litera-díj átadása // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Bódis Kriszta: Korzón a pokolba // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Pető Péter: Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom // Margó Irodalmi Fesztivál 2023
Margó-díj átadó 2023 // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Cserhalmi Dániel: A Szabadság hadművelet
Haász János: Mire felnövünk
Budapest nagyregény - Tasnádi István
Gedő Ágnes: Újratervezés. Önismeret 40 felett
Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat
Budapest nagyregény - Mautner Zsófia
Rusvai Mónika: Kígyók országa
Bauer Barbara: Most élsz - Máté Péter és egy igaz szerelem regénye
Török András: Budapest könyv - Budapest Nagyregény kóstoló
Friss krimi - Bánhidi Lilla és Gráczer L. Tamás
Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj
Pannon tükör: Cséby Géza // Margófeszt 2022 // SZENTGYÖRGYVÁR
Kortársunk, Petőfi – Karaffa-drámák
SZEVASZ!
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Greece Travel Secrets Podcast
That Park Life: a Disney World Podcast
Ghostlore of Hawaii: Paranormal Paradise
Stuff You Should Know
Timcast IRL