textus: Máté 4,1-11
“Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. 2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! 4 Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 5 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, 6 és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 7 Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9 és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. 10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 11 Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”
Keresztény vagyok. Tényleg mindenkit szeretnem kell? - audió verzió
Forradalom és petrezselymes krumpli (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap, 2020.07.19.)
Ábrázolás és képhasználat a kereszténységben | Tiltsuk? Tűrjük? Támogassuk? (Evlelkész podcast #19)
Mit vásárol Isten? avagy a Jézus-valuta (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2020.07.12.)
Hogyan kerül a Biblia az űrbe? | Beszélgetés Ivanics-Rieger Klaudiával (Evlelkész podcast #18)
Igazság első kézből (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap)
Miért pont "új" és miért pont "szövetség"? Beszélgetés dr. Bácskai Károllyal (Evlelkész podcast #17)
A romokon túl (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2020.06.28.)
Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a pápával? (Evlelkész podcast #16)
Nem sláger (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2020.06.21.)
Az ajtócsengő példázata (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2020.06.14.)
A Jézus-rendszer (prédikáció, Szentháromság ünnepe, 2020.06.07.)
Mi Isten neve? (Evlelkész podcast #15)
Bizonyíték nem ígéret - 2. rész (prédikáció, Pünkösd hétfő, 2020.06.01.)
Bizonyíték nem ígéret - 1. rész (prédikáció, Pünkösd vasárnap, 2020.05.31.)
Mi az a pünkösd? - audió verzió
Krisztus mindenütt (prédikáció, Mennybemenetel ünnepe, 2020.05.24.)
Evangélikus büszkeség, unalmasság, alapfogalmak, kísértés, bővölködő teológia (Evlelkész KV#1) - audió verzió
Ima a vállalhatatlan emberekért (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap, 2020.05.17.)
Öt bibliai szó, ami sosem lett lefordítva - A Bibliáról 3. (Evlelkész podcast #14)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Tangent on Veritas Catholic Network
Life After Ministry
Devoted To Prayer
The Bible Recap
BardsFM