Különös az ember kapcsolata az idővel. Egyrészt talán az egyik legfontosabb tényező az ember életében, másrészt viszont nincsen még egy olyan dolog, amit annyira manipulálni szeretnénk, mint az időt. Sokszor jó lenne lassítani, hiszen annyira szalad, máskor meg ólomlábakon jár, és alig várjuk, hogy végre teljen. Nem véletlen az, hogy olyan sok irodalmi mű és film szól az idő gyorsításáról, lassításáról, az időutazásról, stb.
Az idő a teremtés része, így Isten alkotása. Az Úr felette áll az időnek, irányítója és tudója is. Számára minden ott van, a világ keletkezése és utolsó perce egy pontban sűrűsödik össze. Végtelen kegyelméből kiválasztott embereket, akik számára felvillantott az idő más pontjairól is eseményeket. Közülük is kiemelkednek Istennek azon emberei, akiket prófétáknak hívunk. Ők és az általuk közvetített isteni üzenet nem csupán térben, de - sok esetben - időben is utazott. Átszelt országokat és korokat, hogy célba jusson, s nem egyszer időtlenül mindig aktuális.
Kis túlzással, az ószövetségi próféták iratai tele vannak olyan próféciákkal, amelyek Jézusról szólnak. Ezek közül válogatunk a mostani adásban. Megnézzük, hogyan szólaltal meg évszázadokkal Jézus előtt, és hogyan tejesedtek be a Megváltó személyében.
Hivatkozott korábbi adások:
Mi az advent? https://www.youtube.com/watch?v=_xpBLI812LM&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Hogyan értelmezzem a Bibliát? https://www.youtube.com/watch?v=PjhcEPoYT9Q&t=2421s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Mi a különbség az evangélikusok és reformátusok között? https://www.youtube.com/watch?v=NQKkClI6WFo&t=1557s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Keresztény vagyok. Mit kezdjek az Ószövetséggel? https://www.youtube.com/watch?v=9XlswQiTq30&t=157s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
A Szentháromság felfedezése https://www.youtube.com/watch?v=gXbYv98q6B8&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Párhuzamos valóságok (prédikáció, Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap, 2021.01.24.)
Jézus és a kapitalizmus | Van-e olyan, hogy teológiai gazdaságtan? - Beszélgetés dr. Szabó B. Andrással (Evlelkész podcast #31)
Kicsoda Jézus Krisztus az Istenember? (Evlelkész podcast #30)
Vízkereszti szervezetfejlesztés (prédikáció, Vízkereszt ünnepe, 2021.01.10.)
Te ne akarj engem megtéríteni! (Kérdések és válaszok #06)
A lélek természetfilmje (prédikáció, Az esztendő 1. vasárnapja, 2021.01.03.)
Árvíz helyett áldás (prédikáció, Óév estéje, 2020.12.31.)
János és a használati utasítás (prédikáció, Karácsony utáni vasárnap, 2020.12.27.)
Karácsony aprópénzre váltva (prédikáció, Karácsony 2. napja, 2020.12.26.)
A megismerhető Isten (prédikáció, Karácsony 1. napja, 2020.12.25.)
A kirakat, a vakond és a hozzáférhető Isten (prédikáció, Szenteste, 2020.12.24.)
Újra az égen a betlehemi csillag! Nézd meg te is! (audió verzió)
Nem álomország (prédikáció, Advent 4. vasárnapja, 2020.12.20.)
"ne vígy minket a kísértésbe" - avagy ne zárd Istent egy kockába (Kérdések és válaszok #5) - audió verzió
Kozmikus evangélium (prédikáció, Advent 3. vasárnapja, 2020.12.13.)
Szobatiszta advent (prédikáció, Advent 2. vasárnapja, 2020.12.06.)
Milyenek az angyalok? (Evlelkész podcast #29)
Ez az advent más lesz... (audió verzió)
Adventi spóra (prédikáció, Advent 1. vasárnapja, 2020.11.29.)
Női lelkészség, papok házassága, Krisztus az úrvacsorában, stb. (Kérdések és válaszok #04) - audió verzió
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Tangent on Veritas Catholic Network
Life After Ministry
Devoted To Prayer
The Bible Recap
BardsFM