Juhász István folytatta azt a március 25-én megkezdett gondolatsort, amelyet a római levél 12 fejezetének első két verse ébresztett benne: Isten útjáról, az isteni geometriáról, és arról a problémáról, hogy a mi fejünkben szinte állandó jelleggel egy olyan "tolmácsgép"működik, amely folyamatosan elferdíti az Isten szavát, amely folyamatosan áthelyezi a hangsúlyokat annak érdekében, hogy mégis megtűrhessük a világ gondolkodásmódjához és eljárásrendjéhez való alkalmazkodásunk szomorú tényét. "Mert kettős gonoszságot követett el népem: –mondja Jeremiás (2:13) – elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy víztárolókat ássanak maguknak, és repedezett falú víztartókat ástak, amelyek nem tartják a vizet." Mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy az "élő víz" által való felüdülés helyett "mappákat" képezzünk, amelyekbe azután belepakolunk mindenféle "okosságot" abban a reményben, hogy ez helyettesítheti az Élő Isten ismeretét. A tanítás nem cél, hanem eszköz. A cél az, amiért Jézus könyörög amikor így imádkozik: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (János 17:3) Engedd tehát, hogy minden percben a személyes kapcsolatból táplálkozzon az életed: az Élő Istenről való képedet ne rögzítsd le, ne merevítsd ki állóképpé, ne engedd, hogy csupán egy pillanatnyi lenyomattá váljon!
Tanítványság 6. rész - Máté 14-16. Márk 6-8. Lukács 9. (Szabó Zoltán)
Tanítványság 5. rész - Máté 10-14. Márk 6. és Lukács 9. (Szabó Zoltán)
Tanítványság 4. rész - A gadarénusok földjén (Szabó Zoltán)
Tanítványság 3. rész - Márk 3. és Lukács 6. (Szabó Zoltán)
Tanítványság 2. rész - Máté 28. (Szabó Zoltán)
Tanítványság 1. rész - Máté 28. (Szabó Zoltán)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Life After Ministry
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)